×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Black Country Communion - Afterglow (2012) 

Megjelent: 2012. október 29. hétfő 00:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

A Kevin Shirley producer ötlete alapján 2009–ben, Los Angeles-ben indult hard-blues-rock szupergroup Black Country Communion a harmadik stúdió lemezét adja most ki Afterglow címmel. A 2010-es Black Country és a 2011-es kettes lemezükről is írtunk, de még a szintén 2011-es Live Over Europe DVD-ről is olvashattatok nálunk korábban, úgyhogy nem kell különösebben megmagyaráznom, hogy mitől is jó az nekünk, ha Glenn Hughes (Deep Purple, Black Sabbath) énekes-basszusgitáros, Joe Bonamassa gitáros, Jason Bonham (Led Zeppelin, UFO, Foreigner) dobos és Derek Sherinian (Dream Theater, Planet X) billentyűs újra együtt zenél... Azt meg a továbbra kattintva fogom leírni, hogy miért lehet ez az album az utolsó ilyen jellegű esemény...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



Ez a lemez más lett, mint elődei... Erőteljesen a Deep Purple szelleme lebeg felette... Glenn Hughes jó előre megmondta, hogy mit akar hallani rajta: több drámát és több billentyűt. Meg is csinálták. Derek Sherinian nem véletlenül cipelte magával a jó kis ósdi fadobozos Hammond-ját még a minap Budapestre is, az Afterglow dalait telepakolhatta azzal a tipikusan zajos orgonával, aminek a legnagyobb mestere sajnos július 16-a óta már a jó istennek mutatja a legújabb ötleteit... Sherinian ötleteinek használata rendesen fel is dobja hangszerelésekben ezt a produkciót! Azt sem értem, hogy eddig miért tartották a színpad szélén, de most végre eljutottunk odáig, hogy még talán Joe Bonamassa gitárjánál is fontosabb lett a szerepel... és egy pillanatra sem okoz csalódást! Az meg egy teljesen más kérdés, hogy lehet, hogy pont ez fog a csapat megszűnéséhez vezetni...

Mert tényleg lehet, hogy ez lesz az "utolsó ilyen jellegű esemény", hiszen Glenn Hughesnak mostanában jutott az eszébe, hogy Joe Bonamassa elismert és ünnepelt blues-gitárosként egyre komolyabb szóló karriert is üzemeltet a közös csapatuk mellett, korlátozva ezzel Hughes turnézós elképzeléseit... De nézzük inkább, mint nyilatkoznak mostanában erről az érintettek. Hughes például: "Azt akartam, hogy ezen a lemezen több akusztikus rész legyen, mint az előző kettőn. Többet akartam hallani Derekből is, és a saját angyalibb hangomból is, akárcsak az agresszívből. És még több drámát akartam a lemezre..." "...Abban a luxusban volt részem, hogy hat hónapig dolgozhattam a dalokon. Az első anyagra hat hetem volt, a másodikra pedig négy hónap, most ennél egy kicsit több időm jutott a zenére... Ha megnézed mondjuk Joe időbeosztását, láthatod, hogy kb. az orrát sincs ideje megtörölni. Így aztán a Black Country Communion albumok megírása terén én vagyok a kulcsok őre." Majd kicsit később ugyanő: "Utálom ezt mondani, de lehet, hogy ez lesz az utolsó albumunk. Egy olyan bandában kell lennem, amelyik rendszeresen és folyamatosan turnézik. Ha lenne egy varázspálcám, meglóbálnám a többiek feje felett, azt mondanám: hé, srácok, 2013-ban kétszáz koncertet adunk, a világ minden táján hatalmas rock'n'roll bandává tesszük magunkat. De ez nem fog megtörténni. Rájöttem, hogy ha ez az utolsó album, akkor elő kell rajta állnom néhány igazán vad és epikus témával. Így aztán nagyon büszke is vagyok a lemezre."

Ezt persze a megszólított gitárzseni sem állta meg szó nélkül: "Az a különös, hogy erről az egész nonszenszről csak másodkézből hallottam. Felmegyek egy nap a Blabbermouth-ra és azt látom, hogy Glenn miket nyilatkozott – mivel ő csinálta a sajtókörutat. Tényleg sok dolgom van, rengeteg különböző dologgal foglalkozom egyszerre, de hát mindenki tudta, hogy velem ez lesz az ábra. Kiterítettük a kártyáinkat az asztalra, és mindenki mindenről tudott. Miért lett ez most hirtelen az én hibám? Először egyébként nem izgatott a dolog, hiszen az újságírók néha szabadon eresztik a fantáziájukat, de aztán újra és újra ugyanezt olvastam, de amikor a ClassicRock Magazinban is viszont láttam a dolgot, kicsit átment zavaróból az egész idegesítőbe. Én biztos, hogy soha nem csináltam volna meg ugyanezt Glenn Hughes-val, a barátommal, tökmindegy, hogyan éreztem volna magam az adott helyzetben. Ha Glenn-nek bárki is felajánlotta volna a Deep Purple Mk. III újjáalakulást és hozzá a kétéves világ körüli turnét, azonnal, egyetlen pillanat alatt félretette volna a Black Country Communion-t. Órát lehet igazítani ahhoz, ahogy turnézom tavasszal és ősszel, összesen százhuszonöt bulit játszom egy évben. Órát lehetett hozzá igazítani 1999-ben, vagy 2000-ben és 2012-ben szintén."

Aztán jön a revans rész: "Brazíliából olyat írtak nekem, hogy életük álma volt látni a bandát, de mivel ez miattam nem történhet meg, én vagyok a kib*szott blues Antikrisztus! Tökmindegy, mi a helyzet egy zenekarban, sosem teregetheted ki a szennyest és az esetleges nézeteltéréseket nyilvánosan. Fel lehet hívni telefonon is... És Glenn ezt egyszer sem tette meg." Úgyhogy a gitáros ezek után nem hajlandó részt venni a Black Country Communion egyetlen megjelenést követő angliai buliján sem. Nehogy Hughes valami olyat mondjon a színpadon, mint a cikkekben... Mert: "Sosem fogok kötelezettségek miatt lenyomni egy koncertet, hogy lehúzzam a rajongókat, és közben ott álljon a sarokban egy négyszáz kilós gorilla, mert mindenki azt mondja, hogy akár ez is lehet az utolsó, aztán arra várjak, hogy Glenn a színpadon tegyen valami kibaszott hülye bejelentést. Mind hülyét csinálnánk magunkból ezzel... Így aztán azt mondtam, a legjobb az lesz, ha visszalépek a helyzetből. Mindez nem jelenti a zenekar feloszlását, sem azt, hogy bárminek is vége lenne, egyszerűen csak annyit mondok: ez idő szerint úgy döntöttem, nem veszek részt a szóban forgó eseményen. Ennyi. Nagyon szeretem a többieket, sajnálom Jasont és Dereket – ők is inkorrekt módon akadtak fent ezen az egészen." Szóval most úgy tűnik, hogy ha nem valami figyelemfelkeltő hablatyról van csak szó, akkor a csapat az Afterglow megjelenésekor épp erősen szétesőben van... és a lemezt hallgatva, a dolog még csak nem is annyira meglepő...



Az Afterglow ugyanis legkevésbé sem tűnik egy igazi Black Country Communion albumnak (már, ha az első kettőn hallható zenét önállónak lehet tekinteni)... A basszusgitáros-énekes egymaga szállította a 11 dal közül 5-nek a teljes egészét, zenéjét-szövegét, de a többinél sem maradt ki a neve a szerzők közül. Bonamassa egyedül egyetlen dalt sem szállított, a neve csupán társ-zeneszerzőként szerepel öt dal mellett, de énekesként sem volt aktív, csak a Cry Freedomban tűnik fel, de ott is csak a basszusgitáros mellett... Így aztán ez a lemez inkább olyan lett, mintha Glenn már jó előre megírta és hangszerelte volna a Deep Purple Mk. III felállásnak az esetleges újrázáshoz a dalokat... (Amit amúgy tényleg terveznek egy ideje párban Coverdale-val: "Daviddel minden héten beszélünk arról Jon halála óta, miként tarthatnánk életben a lángot. De nem akarjuk tönkretenni a zenekar örökségét. Egy csomó régi banda áll úgy össze, hogy iszonyatosan pocsékul szólnak. Jövőre lesz negyven éves a Burn. Nem akarom azt mondani, hogy ez és ez történik majd, de sosem tudhatod." Csak hát, a jó öreg Ritchie Blackmore-t egyáltalán nem érdekli már ez a Deep Purple Mk. III emlék koncert-turné ötlet...)

Ezek után talán még mélyebbnek tűnik a hasadék a csapat két vezető személyisége-zenésze között... De Bonamassa távolabb kerülése végre behozta a képbe a jó öreg Hammond-ot, amit Derek Sherinian egyszerűen istenien adagol... káprázatosan szólaltat meg minden dalban! Az Afterglow főleg miatta tűnik kifejezetten értékes albumnak, aminek valamiért minden dalát kiemelkedőnek lehetne mondani...

A nyitó Big Train-t egyértelműen slágernek szánták, jó is benne a játékos Hammond és a kemény alapokat hozó gitár, de a refrén dallamosabb éneke lehetne valamivel komolyabb is. A középtempónál kicsit lassabban menetelő This Is Your Time-t feldobja ismét az orgona és a gitár közös munkája, még tipikus Hughes refrént is siketült írni hozzá, csak a tempója és a ritmusa sikerült a kelleténél unalmasabbra. A Midnight Sun-ra azt mondta az énekes, hogy a The Who-ra emlékezteti a benne szereplő billentyű, amiben van is valami, de szerintem ezek a részek kicsit kilógnak a keményen alapozó dalból, ahogy a kötetlenebb refrénje is... A Confessor-ra azt mondta "slow and groovy", ami majdnem igaz is... Szerintem leginkább Tony Iommi-val írtak annak idején hasonló himnikus eposzokat, amik nekem akkor is nagyon bejöttek...

A Cry Freedom az egyetlen dal a lemezen, amiben Bonamassa tényleg komolyabb szerepet vállal, sőt énekel is... Ez egy blues-közeli dal, úgy a ZZ Top / Humble Pie környékéről átvibrálva, de egyáltalán nem rossz értelemben... A címadó Afterglow egy igazi drámázó darab, lassan és keményen alapozó gitárral, akusztikus részekkel, meg finom adagolt Led Zeppelin-hatású kiállásokkal és vonósokkal... Érdekes dal, de nekem túl színes, hogy igazán szeretni tudjam... A Dandelion közelebb áll hozzám, bár a dübörgő gitáros Hammond-zajongás és az akusztikus merengés között, is sem lett eléggé kitalálva az átmenet... A The Circle egy drámai ballada, visszafogott-kemény-sötét hangulatban, amiben gitárokkal és orgonával kellően meg lehet pörgetni az érzelmi csúcsokat... Csak ne lennének annyira klisében gondolkodóak, így unatkozósak a lassú részek, amikből aztán komótosan jönnek elő, a nem túl érdekes kibontások... A blues gitár siratós szólója viszont káprázatosan hangulatos...

A Common Man végre játékosabb dal, még funk-szerű rész is került bele. Itt végre Jason Bonham is ad valami pluszt a statikus alapokon és az azonos tempókon kívül, amit az egész lemezen tol... De persze az igazi bomba itt is az orgona és a gitár egyenlőségéből adódik... A The Giver is kicsit pattogóbb ballada, aminek nem sikerült különösebben érdekesebb refrént írni, viszont a kötetlenebb hangsúlyok így is jól esnek. Az erőből tolt gitárszóló pedig ismét káprázatos... Ennek a lemeznek is az egyik legjobb dala a záró, a Crawl lassan és súlyosan hömpölygő durvasága ismét az Tony Iommi-val közös munkákat juttatja az ember eszébe, csak itt a Hammond és a gitár együttes hangja adja azt a durvaságot, amire a dalnak szüksége van... és itt szólózhat Sherinian első alkalommal végre úgy, ahogy az egész szóló pályafutása alatt szokott... Jó is lesz tőle a dal!

Kár lenne ezt a zenekart pont most befejezni! Pont akkor, amikor végre van benne megfelelő mennyiségű és minőségű Hammond... Ráadásul nem csak Sherinian, Bonamassa élete legjobb szólóit nyomja ellene... Már csak Jason Bonham egysíkú tempóit kellene érdekesebbre formálni, meg Hughesnak kellene tudnia színesebb-dallamosabb refréneket írnia, és akkor ők lehetnének a legnagyobb királyok! De azt hiszem, most jó irányba tapogatnak... Már csak ezt a hülye üzengetést kéne elfelejteni... De bízzunk Kevin Shirley produceri - menedzseri - vezetői képességében, hisz ő sem akárki, átsegített ő már ennél nagyobb problémákon is, náluk nagyobb "balerinákat" is...

10/9


Track lista:

01. Big Train - 4:17
02. This Is Your Time - 4:32
03. Midnight Sun - 5:17
04. Confessor - 5:08
05. Cry Freedom - 5:09
06. Afterglow - 6:06
07. Dandelion - 4:02
08. The Circle - 7:01
09. Common Man - 5:26
10. The Giver - 5:23
11. Crawl - 5:30

Közreműködő zenészek:

Glenn Hughes (Deep Purple, Black Sabbath) - ének, basszusgitár
Joe Bonamassa - gitár, vokál
Jason Bonham (Led Zeppelin, UFO, Foreigner) - dob, percussion
Derek Sherinian (Dream Theater, Planet X) - billentyűs hangszerek

Kevin Shirley - producer, keverés

Lemezeik:

2010 - Black Country
2011 - 2
2011 - Live Over Europe DVD
2012 - Afterglow

Kiadó:
J&R Adventures, Mascot
Honlap:
www.bccommunion.com
facebook.com/bccommunion


rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Trivium - The Sin and the Sentence (2017)
Az Orlando-ban, 1999-ben alakult Trivium elkészítette nyolcadik heavy-thrash-groove metál és metalcore keverék lemezét The Sin and the Sentence címmel, ami a 2015-ös

Tovább...
Sons Of Apollo - Psychotic Symphony (2017, Dionysosrising)
Ha akad olyan egyáltalán, aki elolvasta a Dionysosrising küldetésnyilatkozatát, az tudja, hogy ezen az oldalon a dionysosi értelemben vett

Tovább...
Jeff Scott Soto - Retribution (2017)
Az 51 éve Brooklyn-ban születő Jeff Scott Soto '83-óta tartó karrierje alatt sok mindent kipróbált Malmsteen-tól a Journey-ig, de azt biztosan nem fogja

Tovább...
Fozzy - Judas (2017)
Az 1999-ben, Atlantában alakult modern heavy metálos Fozzy elkészítette a 2014-es Do You Wanna Start a War folytatását! A hetedik sorlemezükként megjelenő Judas-on ott folytatták, ahol legutóbb

Tovább...
Annihilator - For the Demented (2017)
A kanadai Ottawá-ban, '84-ben indult Annihilator a hazájának a vezető groove-thrash-heavy metál zenekara... A csapat diktátora, Jeff Waters legutóbb 2015-ben adta a

Tovább...












Klipmánia