×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 David Gilmour - Live At Pompeii (2017) 

Megjelent: szeptember 13. szerda 12:05
Szerző: Joze
    Kultúra 

1971 októberében, az ereje teljében lévő Pink Floyd néhány koncertet adott Pompeii-ben, a majdnem üres római amfiteátrumban, melyből Adrian Maben rendező Live At Pompeii címmel kultikus filmet készített. A mozi zenei anyaga az akkor még csak készülőfélben lévő, majd novemberben napvilágot látott Meddle, illetve az 1968-as A Saucerful Of Secrets album sikerdalaiból áll. Továbbá egy, a Secrets-hez kapcsolódó kislemezdalt, a Careful With That Axe, Eugene című koncertfavoritot is előadtak még Richard Wright-ék.

Majdnem negyvenöt évvel később David Gilmour, az együttes énekes-gitárosa visszatért a legendás helyszínre, hogy páros koncertet adjon, immár valódi közönség előtt. A két Return To Pompeii buli nem önmagában, hanem a Rattle That Lock Tour részeként, annak is a második körében valósult meg, a lemezbemutató koncertkörút első változatához képest felfrissített programmal és részben megváltozott kísérőzenekarral...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




A 2016. július 07-én és 08-án rögzített Return To Pomeii előadások anyagából monumentális koncertfilm készült Gavin Elder rendezésében, amely 2017 szeptemberében világszerte több, mint kétezer filmszínházban debütál, többségében csak egy-egy estén. Míg a legtöbb országban egy napra szóló, egyszeri esemény lesz, addig Magyarországon egy harminc napos vetítési ablakban kerül majd az új Live At Pompeii műsorra, ami örömteli fejlemény, különösen, hogy a hazai premiervetítések már elővételben teltházasnak bizonyultak. Budapesten szeptember 14-étől, vidéken 15-étől látható a film.

Bár az előzetes promo anyagban található állítás, miszerint "a kitűnő zenészekből álló, all-star banda David Gilmour szinte teljes életművét életre keltette a színpadon" inkább tekinthető költői túlzásnak, mint valóságnak, a brutális minőségben megszólaló Dolby Digital - Atmos hang, illetve a nagyvásznon is tűéles, 4K kamerákkal rögzített kép, a jó szemű operatőrök és a nagyszerű vágás képes feledtetni a kimaradt dalok, korszakok miatti szomorúságot.

Első nézésre az tűnik a zenés film legnagyobb hátrányának, hogy az eredetileg sem túl színes koncertprogramból kifejezetten sok dal maradt ki a moziváltozatból. Ráadásul olyan, ritkábban játszott, ezért érdekesebb Pink Floyd darabok is, melyek az előző Gilmour - Floyd koncertfilmeken, koncertvideókon sem szerepelnek. A karcsúsítás áldozata lett még a Rattle That Lock koncertszámok nagyjából fele, illetve az On An Island dalai is. A tizenhat önálló Pink Floyd stúdiólemezből, illetve a négy Gilmour szólóalbumból végül mindösszesen hat + egy korong kerül a mozikban megidézésre.

Az erősen vágott koncertprogram nyomán felszabadult időt viszont értelmesen használták fel a koncertmozi készítői, hiszen egy kifejezetten érdekes dokumentumfilmes bevezetővel kezdődik az alkotás, melyben kicsit közelebbről is megismerhetjük Gilmour aktuális turnécsapatát, bepillanthatunk a próbákba, ízelítőt kaphatunk a Rattle That Lock Tour hangulatából.

Sajnos a szöveges részekhez nem készült magyar felirat, ami a hazai közönség nyelvismeretét ismerve komoly hiányosságnak tűnik, sőt kifejezetten probléma. Mentségükre legyen mondva, hogy a filmmel kapcsolatban olyan mértékű nemzetközi hírzárlat és embargó volt, hogy - szemben a bevett gyakorlattal - a forgalmazók nem kaphattak semmilyen előzetes betekintőt, úgynevezett screener-t, így az itthoni csapat is csak túl későn szembesülhetett azzal, hogy a filmben az élő felvételek mellett interjúk és egyéb szöveges részek is vannak.

A konkrét koncertfelvételek előtt láthatjuk-hallhatjuk még az In Any Tongue csodálatos gitárszólóját az egyik pompeji hangbeálláson. Majd e hangulatos és tartalmas indítást követően indul, mint mennydörgésszerű robaj, a tényeges koncertfilm.

Egy ilyen jellegű, lemezbemutató szólóturné előadásból készült filmtől nem várhatók el a Pink Floyd hőskorszakának mélységei, ahogy az eredeti Live At Pompeii mozi időbeli és térbeli perspektívái sem. Értelemszerűen egy hetvenéves művész egészen másképpen nyilvánul meg, mint egy huszonéves, ami a realitások talaján maradva inkább örvendetes tény, mint hiányosság. Az "ifjú titánok" által meghódított "üres" aréna, az abból induló "idő- és űrutazás" egy adott kor kulturális csúcsteljesítménye, mely a mellett, hogy megismételhetetlen, akkor volt igazán aktuális. A jelen korhoz azonban ugyanolyan erőteljesen szólnak a friss Gilmour dalok, ahogy az azokhoz készült videoklipek, pontosabban művészi kisfilmek, rövid művészfilmek is.

A Rattle That Lock Tour, így a Return To Pompeii bulik legfőbb erénye, hogy ismét volt körvásznas kivetítés, illetve női vokál. Bármilyen jó koncertprodukciókkal is rukkolt elő korábban Gilmour, ezek azért erősen hiányoztak a 2000-es években. Úgy tűnik, végre David magára talált, pontosabban megtalálta a megfelelő egyensúlyt a klasszikussá érett - és a közönség által már komoly igényként megjelenő - megoldások, illetve a még hetvenévesen is bátran kísérletező énje között. Utóbbiakra jó példa a Wish You Were Here-ben hallható zongoraszóló, vagy, hogy a The Great Gig In The Sky-ban ezúttal férfi (!) vokál is szerepel. Már csak ezért a két momentumért is bőven megéri a koncertfilm a jegy árát.

A koncertek setlistje értelemszerűen az utolsó Gilmour lemez, a 2015-ös Rattle That Lock dalaira épült. Ezek mellett elhangzott még néhány szerzemény a David Gilmour előző, 2006-os On An Island című szóló LP-jéről. Továbbá Dave a Pink Floyd stúdióalbumok nagyjából feléről, - a nagyközönség által ismertebb korongokról - is szemezgetett örökzöldeket. Utóbbiak esetében azonban estéről-estére változott az arány, az adott este ténylegesen elhangzott váltószámok tükrében. Sajnos a Floyd életmű másik fele ugyanúgy nem került terítékre, mint David első két szólólemeze, illetve a főhős egyéb zenekarai, közreműködései sem.

Bármennyire is népszerűek a Pink Floyd könnyebben emészthető alkotásai, a már-már unalomig játszott Dark Side Of The Moon (1973), Wish You Were Here (1975), The Wall (1979), A Momentary Lapse Of Reason (1987), és a The Division Bell (1994) lemezek slágerdalai messze nem prezentálják a floydok művészetének tényleges mélységét. Ahogy alkotói nagyságukat sem lehetséges megismerni és megérteni csak és kizárólag ennyiből.

A 2015-ös, 2016-os Gilmour turnén időnként helyet kapott Astronomy Domine (Piper At The Gates Of Dawn 1967), Fat Old Sun (Atom Heart Mother 1970), és One Of These Days (Meddle 1971) szerencsére kissé árnyalta a képet. Azonban egy olyan, földindulás-erejű programmal, mint ami például az eredeti Live At Pompeii koncertfilmen látható, nem veheti fel a versenyt. Így egy kissé átgondolatlannak és talán még túlzónak is értékelhető, hogy a Rattle That Lock lemezbemutató turné pompeji állomásának felvétele is Live At Pompeii néven kerül forgalmazásra. Különösen, hogy az eredeti Maben-filmben szereplő szerzeményekből csak egy dal, a mára már lerövidült című One Of These Days I'm Gonna Cut You Into Little Pieces látható-hallható a friss alkotásban is. Talán szerencsésebb lett volna a Return To Pomeii verziónál maradni.

A kivetítőn változatosan futnak a koncert felnagyított pillanatai, hangulatos animációk, illetve vegyesen az újabb és a régebbi klipek, promóciós filmek. Ezek közül is szenzációszámba megy, hogy ismét a műsor része Ian Emes zseniális alkotása, a French Windows a One Of These Days mögött.

Szintén a csúcspontok közé tartozik - a John Milton epikus költeménye alapján - a címadó szerzeményhez készült animációs film, illetve az In Any Tongue háborúellenes kinyilatkoztatása. Érdekesség, hogy utóbbi valamiért lemaradt a Rattle That Lock album Blu-ray, illetve DVD-kiadásáról, így sokan pont ennek a turnénak az állomásain láthatták első alkalommal az erősen elgondolkodtató kisfilmet.

Feltétlen ki kell még emelni az ésszel és mértékkel adagolt pirotechnikát, illetve a lézer intelligens használatát. Példaértékű a figyelem fenntartását profin megalapozó, fokozatosan építkező színpadi látványtechnika. Főleg így, mozivásznon élvezve.

A filmen is megörökített pompeji előadás másik komoly fegyverténye, hogy a Rattle That Lock turné második részében muzsikáló formációt mutatja be, örökíti meg. Minden tiszteletem az előző csapaté és minden tekintetben le a kalappal Phil Manzanera és Jon Carin előtt! Azt is tudjuk, hogy nem haraggal távoztak, hanem egyéb kötelezettségeik miatt változott menet közben a felállás. De ettől még tény marad, hogy bivalyerős volt David Gilmour mögött a Live At Pompeii filmen is látható-hallható Chester Kamen gitár, vokál; Greg Phillinganes billentyűs hangszerek, vokál; Chuck Leavell billentyűs hangszerek, vokál; Guy Pratt basszusgitár, nagybőgő, vokál; Joao Mello szaxofon, gitár; Steve DiStanislao dob, percussion, szélgép, vokál; Bryan Chambers vokál, percussion; valamint Lucita Jules és Louise Clare Marshall vokalisták alkotta turnézenekar is.

Talán az "új seprű" effektus, talán az erős megfelelni akarás, talán az elődök által magasra helyezett léc, talán a más közegből érkezők harapóssága volt az oka, de egyértelműen jót tett a produkciónak a vérfrissítés. Egy másfajta felfogású előadást láthatunk-hallhatunk, mint ami a Remember That Night, vagy a Live In Gdansk koncertfilmeken került megörökítésre. Ami jó dolog, hiszen egy igazi művész nem topoghat egyhelyben. Nyilván a néhai Richard Wright pótolhatatlan, de Gilmournak legyen mondva, hogy meg sem próbálta egy hasonló fazonnal klónozni Ricket, inkább hagyta a billentyűsöket, hogy önmagukat adják. Mindenki jobban járt így. A végeredmény önmagáért beszél. Több alkalommal is volt szerencsém élőben látni a 2015-ös, 2016-os turnét, és már akkor, a helyszíni benyomások alapján is az volt az érzésem, hogy a kísérőzenészek egy részének lecserélésével határozott előrelépés történt. Ezt a véleményt csak megerősítik a különleges filmélmény alkalmával látható apró mozzanatok, elkapott pillanatok.

A nagyszerű zenei anyag és az igényességéről messze földön híres Gilmour, mára már alapértelmezettnek tekinthető professzionális hozzáállásán túl, rengeteget dob a filmszínházas vetítés az amúgy is kiemelkedő koncertfilm léptékén és élvezhetőségén. Ilyenkor derül ki, - pontosabban ilyenkor is, - hogy az mp3, YouTube és úgy általában a szobarockerség többi kelléke a gyakorlatban nem túl sokat ér...

Például egy találomra kiválasztott videó-megosztós promó-film az égvilágon semmit, de semmit nem ad vissza a 2017-es Live At Pompeii mozifilm monumentalitásából, hangzásából, valódi látványából, magából a tényleges moziélményből. Amihez viszonyítva még csak önkielégítésnek sem nevezhető az eredmény egy zsebkendőnyi telefonképernyőn és rossz minőségű fülhallgatón nézve-hallgatva, inkább csak egy pillanatnyi, hamar továbbillanó kósza pajzán gondolatnak értékelhető. Ez az alkotás mozivászonra van álmodva. Gavin Elder rendező szélesvászonra és nagyteljesítményű, professzionális hangrendszerre optimalizálta az élményt. Filmje azoknak készült, akik nem érik be a majdnemmel... Hála és köszönet illeti a Pannonia Entertainment munkatársait, hogy bár a turné nem jutott el Magyarországra, a moziváltozat révén a hazai közönség is részesülhet a nem mindennapi élményből.


A hazai vetítések helyszínei és dátumai:

Budapest, Corvin Mozi, szeptember 14. és október 15.
Budapest, Csepeli Kultik Mozi, szeptember 15.
Budapest, Pólus Mozi, október 13. és 20.
Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház, szeptember 15. és 19.
Debrecen, Apolló Mozi, szeptember 19. és 27.
Eger, Agria Mozi, szeptember 15. és 16.
Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota, szeptember 16.
Kecskemét, Malom Plaza, szeptember 15.
Pécs, Uránia Mozi, szeptember 15.
Sopron, Elite Mozi, szeptember 14.
Szeged, Belvárosi Mozi, szeptember 15.
Szombathely, Savaria Mozi, szeptember 20.
Tapolca, Városi Mozi, szeptember 25.

Jozé 2017



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 20. és 2017. november 05. között:









Klipmánia