Omega 55 - Volt egyszer egy Vadkelet (2017) 

Megjelent: október 04. szerda 12:05
Szerző: vassgergely
    Lemezismertetők 

Ismét jubileumot ünnepel hazánk legrégebbi rockzenekara, az Omega együttes. Az 55 éves évforduló alkalmából "új" lemez jelent meg és budapesti nagy koncert is készül, Vass Gergely kollégával közös cikkünk az előbbit tárgyalja, kettős kritika formájában (avagy jó zsaru - rossz zsaru)...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Bollók Csaba: Akik olvasták korábbi cikkeimet, azok tudják, hogy egy ideje bizonyos fenntartással figyelem az együttes körül zajló eseményeket. A 2010-ben indult, Kóbor János által készített szimfonikus újrafeldolgozás lemez-trilógia és az ezekhez kapcsolódó koncertek igazából semmi újdonságot nem hoztak. Az albumokon csak a régi számokat hangszerelték újra "mesterséges" szimfonikus kísérettel, a koncerteken pedig egy Omega néven futó, de változó felállású, sessionzenészekkel, kórussal, szimfonikus zenekarral és sajnos egyre jobban playback-el megtámogatott csapat vette át a klasszikus felállás helyét.

A 2006-os Égi jelet követően egy új stúdiólemezről időnként röppentek fel különböző pletykák, de végül egyik terv se valósult meg, és az egyes tagok - Benkő, Mihály, Molnár - egymás után megjelenő szólólemezei sem ebbe az irányba mutattak. Hogy ez a most megjelent album stúdió- vagy válogatáslemez-e, vagy valami más, nehezen eldönthető, a CD kísérőfüzete is homályosan fogalmaz:

"2006-ban jelent meg a legutolsó magyar nyelvű sorozat album. Már rég aktuális volt egy következő. Évekkel ezelőtt bele is kezdtek az X-bolygó anyag megkomponálásába, de valahogy nem állt össze. 2011-ben egy klasszikus, szimfonikus irányt véve elkészült a Rapszódia és a Szimfónia, majd 2013-ban a templomi környezetbe tervezett Oratórium. Ezek sikere adta az ötletet egy Testamentum anyag megkomponálására."

Nos, Testamentumról egyelőre szó sincs, van itt viszont tücsök és bogár, régi és új dalok angolul és magyarul, régi pályatársak dalai csehül, lengyelül és (kelet)németül. Nem igazán egyértelmű, hogy ez a nyelvi sokszínűség melyik piacot célozza meg. A lemezt nagyobbrészt nyugaton terjesztik, ahol a magyar daloknak nincs sok értelme, itthon viszont az angol, német és egyéb nyelvű számok tévesztenek célt.

A lemez - a legendás western mintájára - a Volt egyszer egy vadkelet címet kapta. A grafika is furcsa, a papírtokban lapuló lemez és a mellé járó A/4-es kísérőfüzet - avagy a régi klubújság mintájára Omegazin - borítóján a film plakátjára az együttes négy (!) tagjának arcképét montírozták, a hátlapon a kísérőzenészek - Szekeres Tamás, Földi Albert, Csordás Levente, Minya Vivien - láthatók hasonló környezetben. Sajnos a borító látványa engem elszomorít, igaz nem a Claudia Cardinale ruhájában pózoló Mecky miatt, hanem mert ebből azt a következtetést vonom le, hogy Mihály Tamás basszusgitáros jelen állapot szerint nem tartozik az együttes tagjai közé. Ennek okait itt nem kívánom firtatni - zenekari és rajongói körökben egyébként is (ki)tiltott témának számít - de szomorú, hogy az "évtizedekig változatlan felállásban játszó zenekart" ennyi évtized közös zenélés után szétszakadva kell látnunk.

A lemezt nyitó Imigyen szóla Zarathustra - a német elnevezést hibásan írták a borítóra - hatásos bevezetés, az ezt követő, "rapszódiás" Tower of Babel sokadszor újrakevert szimfonikus változata viszont már fárasztó és semmi újat nem hoz. Ugyanez igaz a Tomorrow és a Never Feel Shame idekerült verzióira, utóbbinál viszont furcsa, hogy az Oratóriumos koncertváltozat alapjaira utólag ráénekelt angol szöveg több ponton is eltér az eredeti változattól.

A legutóbbi '56 EP-ről felkerült két dalról Gergely már korábban megemlékezett, én sem tudnék sokat hozzátenni, az Ötvenhatos lány témája szerintem idegen Meckytől és az Omegától is, ráadásul furcsa, hogy egy ilyen személyes történet ennyi idő után került elő, pont a forradalom évfordulójára. A dal e verziója egyébként nem azonos az EP-n megjelent változatok egyikével sem. A Radio Luxembourg zenei alapja jó, de a szöveg itt sem érvényesül igazán. Trunkos András szövegvilága, az Égi jelhez hasonlóan itt is eléggé behatárolt fogalomkörben mozog - templomi csend, csillag vigyáz ránk, Istenhez írt levél.

Az új daloknál már jobb a helyzet, az Immigrant című instrumentális dalban Szekeres Tamás megcsillantja briliáns gitártudását, a háttérbe jól belesimul a fiatal vokalistalány, Minya Vivien énekdallama. A dal végén hallható egy rövid részlet a Honvágydal című régi sanzonból, ami a cím ismeretében érthető, viszont kicsit furcsán hat. Az utóbbi idők koncertjein éneklő George Hill és Mecky közös dala, a Good Morning America egy lassú, kicsit egyszerű ballada, a Molnár György szólólemezéről átemelt Don't Think About The Fire viszont egy kellemes, középtempós rockdal, az eredetihez képest itt szöveggel hallható. Ebben a számban meglepő módon Hill gitározik Elefánt mellett.

A volt keleti blokk-beli pályatársak dalai közül a lengyel Czeslav Niemen dalának újrafeldolgozása a legsikerültebb, a hangszerelés kicsit rockosabb, mint az eredeti, Csordás Levente megdöbbentően jól hozza az eredeti verzió énektémáját. A fel- és levezető orgonaszóló kicsit az ötös lemez Én elmegyek című dalát juttatja eszembe. A számban közreműködik a legendás SBB együttes billentyűse Józef Skrzek. A cseh(szlovák) Olympic dalában az énekes-gitáros Petr Janda közreműködésével szinte egy az egyben hozzák az eredeti dalt, amelynek szövegét sajnos nem érettem, lévén sehol nincs hozzá magyar - vagy angol - fordítás. A volt keletnémet Puhdys zenekarról én őszintén szólva eddig nem hallottam, így összehasonlítási alapom sincs. Az elején a vadnyugati szájharmonika intró nyilván a Vadkelet-koncepció része, a három számból ez az egy ahol Mecky éneke dominál az eredeti énekessel - Dieter Birr - szemben.

A lemezt záró Scorpions-blokk egy kicsit kilóg a Vadkelet-koncepcióból, lévén a zenekar Nyugat-Németországból indulva vált világhírűvé. Ugyanakkor a két zenekart összekötő több évtizedes barátság ismeretében nem meglepő, hogy felkerültek ezek a dalok. A Still Loving You feldolgozásában a Kóborral éneklő Csordás Levente jól hozza a szöveg drámaiságát, ugyanakkor a zenei alap nekem kissé túlpolírozott, a billentyűk és a szimfonikus alap kicsit háttérbe szorítják a gitárokat. A szimfonikusok ilyen mértékű erőltetése egyébként az album hátrányára válik.

A lemezt záró White Dove szerepeltetése számomra kissé érthetetlen, hiszen anno megjelent az 1999-es koncertet megörökítő lemezen és DVD-n, arra meg végképp nem értem miért volt szükség, hogy a dalt zseniálisan éneklő Edwin Baloghra utólag rákeverjék Mecky énekét, miközben a koncerten ő ebben a számban nem szerepelt. A dal másik furcsasága, hogy a dal közreműködői között a basszusgitáros poszton a néhány éve elhunyt Küronya Miklós neve szerepel, miközben a koncertfelvételen Mihály Tamás játszott. Elképzelhető, hogy még Miklós élete során készült egy újrakevert változat, de szerintem egy ilyen mértékű belenyúlás meglehetősen barátságtalan lépés Misivel szemben.

A legtöbb számban Kóbor más énekesek mögé-mellé bújva - keverve - hallható. Ami a többieket illeti, Ciki játéka szokás szerint precíz, bár kevésbé dinamikus, mint korábban, Tamás gitárszólói rendkívül kifinomultak és elegánsak, Földi Albert billentyűs játéka is jól illik a zenekar hangzásába, a vokalisták is jól oldják meg a feladatukat. Szöllőssy Katalin mellett több számban hallhatóak Küronya Miklós basszussávjai is, emléket állítva a régi kollégának. Benkő Laci billentyűit viszont én nem hallom ki egyik dalból sem - sajnos jó ideje már ez a helyzet a koncerteken is.

A kiadvány kivitelezésével kapcsolatban még annyit megemlítenék, hogy az "újság mellé csomagolt lemez" szerintem nem annyira elegáns és praktikus, mint egy tálcás digipak és egy hozzáadott kísérőfüzet. A füzet grafikai világa egyébként igényes, leszámítva az utolsó két oldalt kitöltő sárkányos - tűzokádós Testamentum-beharangozót, ami inkább számítógépes játék, vagy egy másodosztályú doom-metal zenekar reklámjának tűnik. Összességében a lemez egy elég furcsa végeredményt hozott, törzsrajongóknak és gyűjtőknek érdekes lehet, de az átlag lemezvásárló közönséget nem hiszem, hogy érdekelni fogja. Reméljük, egyszer még megjelenik egy olyan, valódi sorlemez amely méltó módon zárja le az együttes több, mint fél évszázados történetét.


Vass Gergely: A kilencvenes évektől az Omega a Rolling Stones nyomában jár - legalábbis a stúdióalbumok készítésében: 1994-ben megjelent a Voodoo Lounge, 1995-ben a Trans and Dance. 1997-ben jött a Bridges to Babylon, 1998-ban az Egy életre szól. 2005-ben következett az A Bigger Bang, 2006-ban az Égi jel. Tavaly egy rendhagyó albumot készített a Stones: a Blue & Lonesome feldolgozásokat tartalmaz. Rá egy évre, az együttes 55. születésnapja alkalmából az Omega is előállt az új albumával, amely részben hasonló jellegű: tartalmaz ugyan néhány újdonságot is, de többségében régebbi dalok - akár saját szerzemények, akár másoké - kaptak új köntöst. A hivatalos megjelenésnek megadták a módját: a sajtótájékoztatóra visszatértek az egykori Vár Klubba, a hivatalos kánon szerinti első Omega-koncert helyszínére.

Az album elkészültét hosszas várakozás előzte meg, ami alatt többször változtak az elképzelések és a kilátások. Még 2011-ben, a közelgő 50 éves jubileum jegyében tervbe vették a Red Planet-X lemezt, de néhány félkész szerzeményt leszámítva - egy részük később szólóalbumokon landolt - nem jutott el a kivitelezésig. Egy ideig úgy tűnt, nem is lesz több stúdióalbum. Közben Kóbor egyre inkább a szimfonikus vonalra helyezte a hangsúlyt, ami szólóprodukciónak indult, de idővel egyre omegásabb színben tüntették fel, amíg el nem jutottak odáig, hogy ezt kiáltották ki "az" Omegának. Debreczeni Ferenc kezdettől részt vett benne, Benkő Laci is hamar hozzájuk csapódott, majd a Beatmise turnéra bevették Molnár Györgyöt, azaz Elefántot is. Ezzel egyedül Mihály Tamás találta magát partvonalon kívül, az Omega sajnos még egy dologban a Rolling Stones nyomdokaiba lépett: négy régi taggal, a klasszikus felállás basszusgitárosa nélkül játszanak.

A szimfonikus lemezek után idővel újra felvetődött egy friss anyag készítése is, előbb a Testamentum volt napirenden (a nyilatkozatok szerint Mihály Tamás és Presser Gábor szerzeményeire is számítottak hozzá), majd jött a Volt egyszer egy Vadkelet ötlete, kelet-közép-európai pályatársak bevonásával és munkásságuk előtt is tisztelegve. Nem mindig volt egyértelmű, hogy a Testamentum mellett vagy helyett fog-e a megjelenni. Így azt sem lehetett biztosan tudni, melyik album előfutáraként jelent meg tavaly a négydalos Omega '56 című EP. Egy interjúban előkerült egy harmadik lemez is, Go West! nyugati zenészkollégák és dalaikkal, de megmaradt kósza ötlet szintjén. Többször elhangzott ugyanakkor Brian May neve is, mint lehetséges közreműködő az Omega új albumán. Később ebből visszavettek, már csak egyik dala, a Too Much Love Will Kill You feldolgozását lengették be, hogy aztán ebből se legyen semmi... Az új lemez viszont lassacskán csak elkészült, egyre inkább a Vadkelet koncepció került előtérbe, ami idén ősszel meg is valósult. Szóval itt az Omega 17. soralbuma - illetve mégsem egészen...

Az új kiadvány ugyanis elsősorban a német piacot célozza meg, idehaza korlátozott példányszámban jelenik meg. Az Omega eddigi legnemzetközibb lemezét sikerült összehozni: az angol nyelvű dalok vannak többségben, mellettük vannak magyarok is, de német, sőt cseh és lengyel is - és mindegyikből akad anyanyelvű közreműködő. A borító elején magyarul szerepel a cím, a hátoldalon viszont angolul, a többi szöveggel együtt. Nemcsak a cím, a kép is a western-klasszikus parafrázisa: az eredeti plakáton a négy főszereplőt az Omega-tagokkal, pontosabban, a fejükkel helyettesítették be. Azon túl, hogy mennyire odaillően vagy nem illően sikerült az átszerkesztés, vegyes reakciókat váltott ki, hogy Kóbor női ruhában hever a kép előterében - az ő feje ugyanis Claudia Cardinale testére került. Egyesek vették a poént, mások húzták a szájukat rajta. Hátul az utóbbi évek Omega-koncertjeinek állandó közreműködői láthatók, ugyancsak western stílusú megjelenéssel, ennek kivitelezése valamivel jobban is sikerült.

A névsor a körözési plakátokat idéző Wanted felirat alatt található - gunyorosan mondhatnánk azt is: Mihály Tamás ezek szerint not wanted. A kép ezzel aláhúzza a cím eredetét, viszont éppen a keleti jelleg az, ami elvész. Egyedül a CD-címkén találhatunk a volt szocialista blokkra utaló elemet: egy sarkantyú, amelynek taréja az ötágú vörös csillagot idézi. A CD mellé jár egy Omega 55 "magazin" is, sőt a címlapja szerint a CD lenne a "melléklet". Gyakorlatilag azonban ez a füzet nem más, mint egy nagyalakú booklet. A címoldala és a hátoldala nagyjából megegyezik a CD-tokkal (de helyet kapott rajta a sarkantyú is). Megtalálható benne az összes szöveg, sőt minden eddigi Omega-lemeznél részletesebb módon, dalonként sorolják fel a közreműködő zenészeket.

Azért igyekeztek diplomatikusak lenni, "ének" - vagyis "vocals" - címszóval egy kalap alá vették a szóló éneket és a háttérvokált, Kóbor János, azaz Mecky nevét rendre előre véve. Apropó, Mecky: az ő beceneve mindenhol ott van a közreműködők felsorolásánál, ami csak azért fura kicsit, mert a Ciki és Elefánt nevet meg sem említik (de akár a Laci is említhető, ha már export kiadványról van szó, a külföldieknek ez nem olyan kézenfekvő becenév, mint nekünk). Benkő és Elefánt esetében is kérdéses lehet a meghallgatás után, vajon tényleg kaptak-e annyi szerepet, amennyit a stáblista mutat. Érdekesség még, hogy az Ötvenhatos lányban Kóbor elvileg gitározik is. Dicséret illeti a képek elhelyezését a szövegek mellett, látszik, hogy tudatosan figyeltek rá, ki hova kerüljön.

A füzet tartalmaz előszót is, ami a jubiláló együttest méltatja, valamint két jövőbeni produkció beharangozóját. Az egyik a december 28-i koncert az Arénában, ahová öt év után térnek vissza, a másik az a bizonyos Testamentum lemez, amelyet ezek szerint csak nem hagynak veszni a Vadkelet mellett sem. Utóbbi grafikájában két sárkány látható, amint tüzet okádva ómegát formálnak, a kettő között pedig egy koponya rajzolódik ki a füstből. Személy szerint inkább valami videojáték, vagy fantasy jut róla eszembe, mintsem egy zenei album. Vagy ha zene, akkor inkább illene valami doom-death-black metal bandához, mint az Omegához. Még egy dolog, ami kicsit furcsának hat: a közreműködőket, a CD-tokhoz hasonlóan, angolul és ehhez igazodó névsorrenddel sorolják fel, miközben az előszó és a beharangozók magyar nyelvűek. Vajon külföldön is így terjesztik, vagy oda utóbbiakat is lefordítják? Az előszóhoz még annyit, hogy becsúszott egy kis pontatlanság: a Rapszódia és a Szimfónia elkészültét 2011-re teszik, miközben előbbi 2010-ben, utóbbi 2012-ben keletkezett. A viccbeli "két vadász és a statisztikus" esete...

A külcsínnél azonban itt is fontosabb a "belbecs", azaz jelen esetben a zene. Ezzel kapcsolatban így néhány végighallgatás után azt mondhatom, az érzések vegyesek. A legtöbb esetben azt tudom mondani, hogy "jó, de..." Nézzük is végig, mitől is van ennyi "de"...

A nyitány a Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustra című művének jól ismert részlete - leginkább a 2001 Űrodüsszeia révén. Kétségkívül egy nagy klasszikus, csak itt ezen a lemezen nem igazán érzem indokoltnak. A korábbi nyilatkozatok még azt harangozták be, hogy a Volt egyszer egy Vadnyugatot idézve harmonikaszóval indul - ami el is hangzik, csak éppen két dallal később. Ez a megoldás, kosárlabdából vett kifejezéssel élve, "kétszer indulásnak" hat. A műnek az eredeti német címe került a borítóra, bár a CD-tokon egy betűvel elírták, a füzetben korrigálták. Amire még fel lehet figyelni, azok a rákevert hangok, amik leginkább helikopterek zaját idézik - bizonyára szimbolizálni akartak valamit vele.

A Zarathustra után a Tower of Babel következik, a Babylon angol verziója. Az album vége felé megtalálható egy másik angol nyelvű Omega-dal, amellyel már korábban is szerepeltek egy kiadványon: a Tomorrow (az eredetije a Levél - Poste restante, de a szövege teljesen eltér a magyartól). Jól sikerült, sodró lendületű dal mindkettő, egy gondom van csak: ezeket meg lehet hallgatni az új lemez nélkül is. Túl azon, hogy a Babylonnak lassan már egy albumra való stúdióverziója van, ez a két dal így angolul, Mecky és a magyar származású, de holland Edwin Balogh énekével megjelent az ezredforduló óta rákerült néhány kiadványra, (köztük külföldi terjesztésűekre is):

rock hangszereléssel a 2004-es Tower of Babel kislemezre (amely az Egy életre szól album remaster kiadásának bónuszanyagaként is hozzáférhető), majd a két éve megjelent Decades válogatásra; szimfonikus változatban pedig az Omega Rhapsodyra. A mostani lemezhez utóbbi változatot vették alapul, túl sokat nem is nyúltak bele. Ezt támasztja alá, hogy a közreműködő zenészek között Gömöry Zsolt és az azóta elhunyt Küronya Miklós neve is szerepel. Edwin éneke, vokálja is a régi hangsávokról szól. A "vadkeletes" koncepcióhoz sem illenek igazán (a Babylon még esetleg, amelynek mondanivalója a megjelenése idején különösen erősnek hathatott az akkori politikai környezetben), egy iskolai dolgozatnál azt lehetne mondani, azért kellettek, hogy "teljen a lap".

Szintén korábbi Omega-dal a Never Feel Shame, amelynek eredeti változata még 1975-ben készült, és eltérő felvételről, de szintén angol szöveggel bekerült A kenguru című film zenei anyagába is. Miután magyar változata, a Ne legyen csak koncerteken volt hallható, és hamar le is került a műsorról, sokáig keresett ritkaságnak számított rajongói körökben. Ezért is okozott akkora örömöt, amikor a Kiabálj, énekelj válogatásra mind az angol stúdió-, mind a magyar koncertváltozat felkerült. Szintén kellemes meglepetés volt, amikor az Omega Oratórium révén, ha eltérő hangszereléssel is, de elkészült a magyar stúdiófelvétele, majd koncerteken is hallható volt. Az utóbbi néhány év koncertjei során aztán valahogy kezdett megkopni a kuriózum jelleg. A mostani változat az oratóriumos hangszerelésre épül, csak angol szöveggel, amit az utolsó versszakban mintha átírtak volna. Talán pont azért, mert mostanra kissé elcsépelték ezt a dalt, koránt sem vált ki olyan érzelmeket, mint a korábbi megjelenéseket. Szívesebben veszem elő a régebbi változatokat, ha pedig szimfonikus hangzás, akkor az oratóriumos felvétel még mindig jobban, erőteljesebben szól. Úgyhogy itt nem érzem azt, hogy annyira szükséges volt hozzányúlni ehhez a dalt.

Magyar nyelven két dal hallható, mindkettő ismerős a tavalyi Omega '56-ról, de ezekbe is belenyúltak. Számomra ezek az album mélypontjai, és nem is csak az alapanyag miatt, hanem mert az EP-hez képest mind a kettőn csak rontani sikerült. Az Ötvenhatos lánynak ez immár a harmadik stúdióváltozata, de mindkét korábbinál gyengébb. A túltolt vokál, a visszhangosított ének, a templomi orgonát idéző billentyűszólam giccsbe fullasztják dalt. A Radio Luxembourg pedig, amely eleve nem egy magasröptű szerzemény, kapott egy tapsikolást és lábdobogást idéző hangsávot, amely inkább egy óvodás énekléshez passzol. Annyit legalább elmondhatunk, hogy ez a két dal legalább illik a vadkelet koncepcióba, de az eredeti változatokkal még mindig jobban jártunk volna.

Két új vadonatúj dal került fel lemezre. Az egyik az Immigrant, Szekeres Tamás instrumentális szerzeménye (némi szöveg nélküli vokál hallható alatta Minya Vivientől, illetve a végén a Honvágydal részletét vágták be). A témaválasztása, azaz címadása egyszerre illik a vadkeletes témához (többek között 56-hoz) és a jelenkorba. Nagyon jól sikerült darabja a lemeznek, magával tud ragadni, itt a "de" csupán annyi, hogy jobban illene egy Szekeres Tamás-szólóalbumra (de rég is volt már az utolsó), mint az Omegához. A másik újdonság egy angol nyelvű dal, a Good Morning America. Társszerzője George Hill, aki az elmúlt két évben időnként felbukkant az Omega - vagy, ha úgy tetszik, az Oratórium és Beatmise - koncerteken. Itt is hallható a hangja, de a fő szólam Kóboré. Kellemes hangzású dal, bár elég egyszerű is, a refrénje egyetlen sor ismételgetése, és hangszerszólós része sincs. Érződik rajta a szigetországi szerző, ez a dal meg inkább egy brit bandához passzolna igazán.

Félig új dalnak tekinthető a Don't Think About The Fire. Hogy miért félig? Azért, mert eredetileg instrumentális formában került fel Elefánt szólólemezére, az Omega Red Fighterre, még Omega 144 címen (apropó, a tavaly indult saját zenekar, az Omega Elefánt Band körül már egy ideje nagy a csend). Ahogy korábban a Trans and Dance-en és az Égi jelen, itt is egy dal jutott neki, amelyben szerzőként és szólógitárosként kibontakozhat. Erre a dalra is George Hill írt angol szöveget. Elefánt zenéje révén ennek a dalnak megvan az omegás íze, bár az eredetihez képest némi hiányérzetet kelt, hogy az ének mellett háttérbe szorul, illetve lerövidül a gitárszóló.

Ami igazán megadja a "keleti" jelleget az albumnak, három kelet-közép-európai zenész vendégszereplése, akikkel az elmúlt másfél év során az Omega állt is együtt színpadon. Az egykori keletnémet Puhdys együttes frontembere, Dieter "Maschine" Birr a tavalyi Neubeginner című albumáról hozta magával Der Grosse Magnet című dalát. Ennek eredeti változata is duett volt Meckyvel. Ahhoz képest ez a felvétel valamivel jobban is sikerült, bár nem valószínű, hogy olyan gyakran fogom elővenni.

A Dziwny jest ten swiat a lengyel rocklegenda, Czeslaw Niemen emléke előtt tiszteleg. Az SBB tagja, Jozef Skrzek a dalt egy-egy hosszabb orgonaszólóval egészítette ki a végén és az elején. Énekben Csordás Levente viszi a fő szólamot, nem lehetett könnyű feladat lengyelül felénekelni, de azt mondhatjuk, tisztesen megoldott feladat. A három kelet-közép-európai feldolgozás közül ez tetszett a legjobban. A volt Csehszlovákiát az Olympic frontembere, Petr Janda képviselte, Jasná zpráva című dalával. Ebből a dalból leginkább a gitáros részek, amik meg tudnak fogni. Összességében, "kis színes"-ként elmennek ezek a feldolgozások, talán jobban lekötnék a figyelmem, ha a szövegeket is érteném. A németből még valamicske meg is van az évek során megkopott nyelvtudásom révén, például, hogy az a bizonyos "nagy mágnes" a Föld, a másik kettőnél viszont csak a borítóra írt angol cím révén lehet némi sejtésem, miről szólnak. Na jó, a csehből értettem még annyit, hogy "telefon"...

Nemcsak keletre tekintett azonban az Omega, hanem nyugati barátaik, nevezetesen a Scorpions előtt is tisztelgett. Miután ők annak idején feldolgozták a Gyöngyhajú lányt, megszületett a viszonzás, a Still Loving You, bár inkább nevezhető eljátszásnak, mint igazán feldolgozásnak. Jelentősebben nem tettek hozzá, egyszerűen korrektül feljátszották. A főszerepet a kiegészítő zenészek játszották, énekben is Csordás Levente hangja van előtérben Kóborral szemben.

Ehhez a dalhoz tavasszal videoklip is készült. A másik dal pedig egyfajta dupla csavar, hiszen az Omega a saját dalának Scorpions-féle feldolgozását játssza. Ez a felvétel, legalábbis annak alapja még az 1999-es Népstadion-koncertről való, a szóló énekes akkor is Edwin Balogh volt - az Omega angol nyelvű segítő énekesei közül mindmáig őt tartom a legjobbnak. Mecky nem is volt abban a blokkban a színpadon, a most megjelent felvételbe viszont utólag belevokálozott.

Ennél a számnál kissé furcsának hat a stáblista, basszusgitárosnak ugyanis Küronya Miklóst írják, aki csak stúdiófelvételeken játszott az Omegával, a koncerten még Mihály Tamás játszott. Ezek szerint újra vették volna a szólamát? Küronya viszont már két éve elhunyt, lett volna talonban általa feljátszott basszus a dalhoz? A vokalistákat illetően viszont mindenképpen hiányos a stáblista: míg Keresztes Ildikó nevét feltüntették, Demeter Gyuriét és Vértes Attiláét nem, pedig főképp utóbbi markáns, éles hangja azért hallatszik.

Még egy általános észrevétel a lemezhez: a legtöbb dalnál olvasható Kóbor neve mellett nemcsak az ének, hanem a "szimfonikusok" is. Amikor a Rhapsody produkció indult, érdekes kísérletként lehetett rá tekinteni, a best of műsorba beleragadni látszó Omega-koncertekhez képest egy kis vérfrissítésnek hatott. Azóta viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy ebbe kezd beleragadni az Omega, miközben egyre kevésbé váltja ki a rácsodálkozást. Főleg úgy, hogy már nemcsak a stúdióban, de koncerteken is csak a műszimfonikus hangzás megy. Az Omega '56 kislemez negatívumai mellett úgy tűnt, az új dalokkal hátha más irányba mozdul el az Omega, de ez egyelőre várat. Ezek után mit várjunk majd a Testamentumtól (ha lesz)?



Omega & Friends - Volt egyszer egy Vadkelet - Once Upon a Time in The East
Recorded in Supersize Studio - 2017
Mix and Mastering: Omega Studio - 2017
Producer: János Kóbor and András Trunkos

01. Also Sprach Zarathustra (Richard Strauss)
02. Tower of Babel (Omega - Trunkos András)
03. Der Grosse Magnet - The Great Magnet (Dieter Birr - Heinz Rudolf Kunze)
04. Ötvenhatos lány - The Girl In '56 (Kóbor János - Trunkos András)
05. Immigrant (Szekeres Tamás - Kóbor János)
06. Good Morning America (Kóbor János, George Hill - George Hill)
07. Never Feel Shame (Kóbor János - Benkő László)
08. Dziwny jest ten swiat - Strange Is This World (Czeslaw Niemen)
09. Don't Think About The Fire (Molnár György - George Hill, Kóbor János)
10. Radio Luxembourg (Kóbor János, Földi Albert - Trunkos András)
11. Jasná zpráva - Clear Direction (Petr Janda)
12. Tomorrow (Kóbor János - Sülyi Péter, Edwin Balogh, Horváth Attila)
A Scorpions tiszteletére:
13. Still Loving You (Rudolf Schenker - Klaus Meine)
14. White Dove (Presser Gábor - Adamis Anna, Klaus Meine, Rudolf Schenker)

Közreműködő zenészek:

Benkő László - billentyűs hangszerek (2-8., 10., 14.)
Debreczeni Ferenc - dob, ütőhangszerek (2-14.)
Kóbor János - ének (2-4., 6-14.), gitár (4.), szimfonikus hangszerelés (4-6., 8-13.)
Molnár György - gitár (2., 4., 7-10., 12-14.)

Szekeres Tamás - gitár (2-8., 10-14.)
Szöllőssy Katalin "Katy Zee" - basszusgitár (3-8., 10., 13.)
Földi Albert - billentyűs hangszerek (4-5., 8., 10-11., 13.), szimfonikus hangszerelés (5., 8., 10-11., 13.)
Csordás Levente - ének (4., 7-8., 10., 13.)
Minya Vivien - ének (4-5., 10.)
George Hill - ének, gitár (6., 9.)

vendégek:
Dieter "Maschine" Birr (DE, ex-Puhdys) - ének, gitár (3.)
Uwe Hassbecker (DE) - gitár (3.)
Petr Janda (CZ, Olympic) - ének, gitár (11.)
Józef Skrzek (PL, ex-Niemen Group, SBB) - billentyűs hangszerek (8.)

archív hangsávokról:
Edwin Balogh – ének (2., 12., 14.)
Gömöry Zsolt - billentyűs hangszerek (2., 7., 12., 14.), szimfonikus hangszerelés (4., 7., 12.)
Keresztes Ildikó - ének (14.)
Küronya Miklós † – basszusgitár (2., 9., 12., 14.), billentyűs hangszerek (9.)

Megvásárolható a Rockdiszkontban és a nagyobb áruházakban.

Kiadó:
Hunnia Records
Honlap:
omega.hu
facebook.com/omegaoratorium.music
Fotók: Omega-facebook oldal
Bollók Csaba, Vass Gergely
2017. szeptember 30.



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Steelheart - Through Worlds of Stardust (2017)
A Steelheart egy 1990-ben, a connecticuti Norwalk-ban alakult hard rock és glam metál zenekar, élén Miljenko Matijevic-csel, akinek a sok oktávos énekhangja sok

Tovább...
Mini Acoustic World - Bartók on Rock (2017)
Egy Mini világ újra írja a történelmet! Valami egészen furcsa dolog történt 2017. október 03-án délelőtt 11 órakor. Egy igazán fantasztikus zenekar

Tovább...
H.e.a.t - Into The Great Unknown (2017)
A 2007 januárjában, a svédországi Upplands Vasby-ban alakult H.e.a.t egy nagyon tehetséges és fiatalos hard rock csapat, rádióknak szánt dallamokkal. A csapatnak legutóbb 2014-ben

Tovább...
Foo Fighters - Concrete and Gold (2017)
A Nirvana egykori dobosa, Dave Grohl '94-ben, Seattle-ben alapította meg saját alternatív rock, post-grunge és hard rock keverék zenekarát, a Foo Fighters-t...

Tovább...
Living Colour - Shade (2017)
A New York-i Living Colour 1984–'95 között a kommersz crossover-pop-rock műfaj egyik legfontosabb alakja volt! A klasszikus heavy torzított gitárjához funkot,

Tovább...




Koncertek 2017. október 17. és 2017. november 02. között:









Klipmánia